Egy apokrif János-evangéliumából

Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.

[Oldani vágyom és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom.
Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom.
Dalolni vágyom és dallá válni vágyom.
Mind táncoljatok!
Ékesíteni vágyom és ékeskedni vágyom.
Weöres Sándor: A teljesség felé 10
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz rajtam.
Ki látod, mit teszek, hallgasd el a munkám.]


1980

                 

Objekt [Deriváció 1] ••••••••••••••••••••••••Objekt [Deriváció 2]

                 

Objekt [Deriváció 3] ••••••••••••••••••••••••••••••••••• Objekt [Deriváció 4]

dr. Mezei Ottó ● Konstruktív képi szkepszis

Nánay Szilamér tárlata                                                                                                                     

(Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóháza, 2004. január 22. –  február 22.)

Nánay Szilamér az utóbbi tíz évben készült munkáiról adott áttekintést a Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóházában. A földszinti és az emeleti teremrészeket megtöltő impozáns festészeti, grafikai és installációs anyagot egységes koncepció fogja egybe, látványszerűen is összefüggő egésszé. Ennek a koncepciónak eszmeileg-szemléletileg az univerzum mibenlétére kiterjedő természettudományos gondolkodás az éltető közege, el nem választhatóan az ember, személyesen a művész anyagi–lelki–szellemi egységétől.
Ezt az egységet tudós önteltségtől mentes jelen világhelyzetünk determinálja, a művész két angol tudós által befolyásolt elképzelése – feltételezése az univerzum létrejöttéről, kibontakozásáról, amely voltaképpen egy kultúrateremtő evolúciós folyamatként (is) értelmeződik. A művész ennek az egyre tágabb (lelki–szellemi) perspektívát nyújtó folyamatnak meditatív részese, pontosabban a folyamat meditációs lehetőségek nyújtotta leképezője.
Hangsúlyozni szükséges, hogy ez a koncepciózus, alkotásokban, sorozatokban kikristályosodó folyamat nem tart rokonságot a nagyjából három évtizede másutt is, nálunk is kibontakozott science fiction képzőművészettel, amely statikus helyzeteket rögzítő formai világképével hovatovább a tudományos-fantasztikus irodalom vonzásának engedve, az irodalmi illusztráció szintjén állapodott meg.
Nánay Szilamért kifejezetten a fent jelzett dinamikus folyamat meditációs
lehetőségei foglalkoztatják, és ezek a lehetőségek a személyesség szintjén – jelképesen – transzcendens mozzanatokkal is telítődnek, a folyamat egészének szakrális jelleget kölcsönözve.
Ezt a személyességtől áthatott szakrális jelleget a mélykék hátterű „fiktív” sorozat darabjai képviselik megragadóan, van is köztük az elnevezés eredeti értelmére utaló diptichon, triptichon, görögkereszt alakúra formált négyrészes képegyüttes is.
No, de milyen formai eszközöket, stiláris megoldásokat vett végül is igénybe a
művész egy ilyen tematizáltan kozmikus folyamat meditatív lehetőségeinek megjelenítéséhez? Amikor a nagyszabású vállalkozásba kezdett, tudós ösztönzőitől és a kortárs művészeti folyamatok kavalkádjának pillanatnyi lecsillapodásától indíttatva, a formai elemekből való kiindulást tartotta célravezetőnek, így alakítja ki a maga, egy-egy késő 20. századi törekvést, iskolát is integráló formanyelvét, amely önelvű képi jelekből, erőteljes gesztusnyomokból, térbe forduló dinamikus rácsszerkezetekből, vonalas struktúrákból, biomorf alakzatokból szerveződve teret (táguló univerzumot) reprezentálnak.
A kiállítás egészére vonatkoztatott, a művésztől származó elnevezés: Meditációk, egy feltételezett evolúció lehetőségéről, lényegében az ábrázolási sémáktól megtisztított (kozmikus) térfogalom reprezentációjára utal. Ezzel a megjelöléssel az autonóm formanyelv más jelentéstartományba helyeződik át, a térre, térszerűségre irányuló tárgyiasított meditáció szintjére. Előbb – mint ahogyan fentebb láttuk – a két dimenziót, a síkfelületet választva a tárgyiasítás helyének, közegének, majd – a korábbiakhoz képest ez a jelen kiállítás nóvuma – a kétdimenziós formákra, biomorf alakzatokra rímelően a három dimenziót, az installációszerű megjelenítést.
Ez a dimenziótágító fordulat kérdések–problémák tömegét veti fel a művészben, egyáltalán, a dimenzionális kiterjedés csalékony mibenlétét, a kétdimenziós alakzatnak egy analóg megfeleltetésű, háromdimenziós kiterjeszkedését mint egy új létforma megszületését, egy térbeli tárgy vizuális birtokbavételének (meghatározhatóságának) lehetőségeit nézőponttól függően stb. Mindezek a szemléleti–tájékozódási problémák nem új keletűek: ilyen világban élünk. A művész érdeme a megközelítés formai mikéntjében rejlik: van ereje felvetni a kérdéseket ironikus–szarkasztikus mellékíz nélkül, egyiket a másik után, miközben – hiszen ezzel indult a nagyszabású koncepció – nem veszti el hitét az ember kultúrateremt¨ erejében, a művészi megismerés grádicsainak végigkövethetőségében.

dr. Mezei Ottó művészettörténész 2004.

Fiktív Triptochon [Fúga 1-2-3] — 1998.

Muladi Brigitta megnyitóbeszédének leirata (Symbol Galéria — 2015.)

Szilamért jó pár éve ismerem, de az ismeretség egy abszurd szituációban vált mondhatni barátivá. Hát ezen csodálkozni fognak … A facebook mindenható oldalán talált egy profil fotómat, és azt vette kezelésbe úgy, hogy Andy Warhol stílusában színezte, alakította át és sokszorozta meg, mint ahogyan az agyon reprodukált Marilyn Monroe és Jackie Kennedy fotók sokszorosított szitanyomatai az emlékezetünkbe vésődtek. Warhol képei igazi mémek. Nem hogy csak milliószor tolta be az agyunkba a média, de vételen számú replikát produkáltak művészek százai annak a mágiának a sürgető parancsára, amivel legalább megközelíteni próbálták azt a bravúrt, amit Warhol a jövő művészei elé tett, vagyis, hogy így kell a művészetet marketingelni, gazdag sztárrá válni egy ilyen környezetben, mint New York. A memetika joggal használhatná Warhol tevékenységét etalonként, merthogy olyan sebességgel váltak művei vírussá a művészvilágban és a műkereskedők körében ami azóta is példátlan. Nánay Szilamér egyik kedvelt tudományterülete éppen a memetika, ami igazán nem mondható egy klasszikus tudománynak. Mégis a mémek, a génekkel párhuzamba állított viselkedésű kulturális sejtecskék, ingerek, adatok, képek, minták – ahogy épp nevezzük őket –, kutatóik, Blackmore, Dawkins, Sebők, vagy Denett szerint ezredévek óta velünk élnek, egyidősek velünk. Egy rövid idézet, ami arról szól, hogy Blackmore szerint mi a mém. „A mém egy információs egység, ami utánzás útján másolódik az egyik agyból a másikba. A mém lehet egy eszme, vagy vallási tanítás, de lehet egy ruhadivat is … (hát ezt elég sűrűn tapasztaljunk amikor saját gyerekünket véljük az utcán felfedezni 10-szeres replikában aznap — M. B.) – lehet egy építészeti stílus, de a mém lehet egy viselkedési szokás, vagy akár egy technológiai folyamat is. Összességében bármit mémnek lehet tekinteni, amit utánzással lehet másolni.” Tulajdonképpen hogy jön ez most ide? Ezek, ugye, mint vírus terjednek el a kulturális környezetünkben. Mi van a művészetben? Már beszéltünk Warholról; most beszéljünk arról, hogy ha valamit megtanulunk, akkor tulajdonképpen ezt hogy tesszük; valószínű, hogy akkor az agyunkból ki is kell valamit taszítani – legalább is ezoterikusok, vagy vallási tanításokban gyakran azt olvassuk, hogy az agyunk egy tele pohár és már nem lehet bele tölteni semmit, tehát le kellene tisztítani ezt a területet, hogy valamit beletegyünk. A genetika parancsoló természetéről is bizonyára sokat hallottunk, és mindannyian tudunk saját magunkról is beszámolni amikor szinte tudattalanul a génjeinknek, illetve a genetika szabályainak megfelelően próbálunk viselkedni, és nem tudjuk ezt tudatossá tenni. De a mémeket szerintem még ennél is tudattalanabbul használjuk, vagy hagyjuk magunk fölött uralkodni, és ez igazán ebből a Blackmore elméletből derül ki, amikor a tudásunknak megfelelően olyan döntéseket hozunk, vagy egy vitában úgy foglalunk állást, ahogyan azt a berögzött, megtanult formák próbálják az agyunkban irányítani. És lehet-e egy művész számára egyáltalán egy ilyen környezetben tiszta lappal indulni? Létezik-e egy művész számára olyan, hogy üresség, csend? John Cage a zenében próbálkozott a csend használatával, amiben tőle is tudjuk, de gondolom mindenki más is észrevette már, hogy a csendben mennyiféle hang rejtőzik.Hogyan tudja akkor egy művész a saját terét úgy berendezni, hogy abban saját maga kezdjen el élni, és olyan világot létrehozni, amibe a saját elemei kerülnek bele, és teljesen tiszta az a háttér amiben ezek rejtőznek. Vizuális művész nagyon nehezen tudja ezt a hangot elérni, hiszen ahhoz, hogy egy kulturális környezetben éljen, tájékozódnia kell, és nem csukhatja be a szemét, tehát mégis mi az aminek alapján mégis el tud erre a területre tévedni, ami csak a saját területe? Valószínűleg erre vannak praktikák, a zen buddhizmus, a meditáció, stb., stb. Nánay Szilamért is érdekli ez a terület, de olyan szinten tudta ezt megvalósítani, hogy szerintem a ritka, olyan művészek egyike, aki saját motívumokat volt képes felépíteni és olyan elemekkel teletűzdelni azokat a felületeket, azokat a tereket, amelyeket használ, amelyek csak rá jellemzőek. Mint ő mondja, a legfontosabb terület számára a pont és a vonal, valamink az a sík, az a tér, amivel dolgozik. Ezek az elemek aztán a maguk tisztaságában máris megalkothatnak egy művészi univerzumot. De, hogy mi lesz a jelentésük, azt mindenki a maga mémjeivel folytatott küzdelemben megalkothatja saját magának. Vagy csak szemléli a műveket, hogy ne gondoljon semmire. Szilamér számára – én úgy látom – a művészetet inkább még ennél több valami határozza meg, és az a játékos kreatív energiák szabad áramlása, és igaz, hogy saját mémjeivel teszi ezt, de megszabadul a többi kultúrában gyártott képektől. Beleértve (már attól amitől megszabadul) a képzőművészet általános szabályait, a perspektívát, a formák nézetbeli törvényszerűségeit, a színek egymásra hatását, és ezeknek kényszerű alkalmazását, ami a kezdetekben talán nem is jellemezte a művészetet. Egyetlen, amit nem utasít el, az az esztétikai igény, amit nála – szerintem – ez a formák, színek, felületek ritmusával sikerül elérni, az egymáshoz való viszonyával fejeződik ki ezeknek, tehát a színeknek, az üres felületeknek a ritmusával. Azt látjuk, hogy ez a rendszer ugyan nyitott, de megvannak benne az állandó elemek, és, ha úgy tetszik, ezeket nevezhetjük Nánay-mémeknek is, amik felismerhetővé és egyedivé teszik a műveit. Amiről tehát nem mond le, az az egyediség keresése, az én kifejezhetősége. Mi az ami jellemzi ebben Nánay Szilamért? Egy önmagához hasonlatos vonalháló lenne az netán, amit itt is látunk, amelyik vagy lefelé, vagy fölfelé irányul, de mindig egy mozgást végez a térben, vagy pedig ez a kis forma, amit itt magunk előtt látunk, és amiben egy jó pár év kísérletező munkája fekszik, és itt látjuk azt az origót, amiből ez az egész kiindult, és ez már jó pár évvel ezelőtt történt, és ez a magocska aztán kijött térbe és itt megelevenedve hirdeti ezt a szabad áramlást. Tulajdonképpen ez a szemek, fülek, egyéb érzékszervek nélkül cseppszerű burokban létező lény, talán egy mindig kifelé igyekvő gömböt rejt, vagy talán van is erre egy szándék. A tökéletesség netovábbját, ami felé az anyag rendeződik … Hát, ha a kozmoszba jut akkor valószínűleg. Kis, farokszerű nyúlványa egy sejthez, nevezetesen a hímivarsejthez is hasonlatossá teszi, és plasztikussága, ami a sík művekben is jellemzi, egyfajta igazi jelenlétet, valóságos létezést ad neki. Nekem ez a lény olyan alteregó-szerű én pótlék, ami formai szépségével magához vonzza a tekintetet, a figyelmünket, a simogatásunkat akár. Talán ez lenne az a forma, amit mémelni lehetne, vagyis olyan filmet lehetne készíteni róla, amiben a burok lenne  Szilamér bőre, és amelyről rögtön tudnánk, hogy ő mozog benne, és ebben a viszonylatban nem lehetne pontosan tudni azt, hogy ki kit használ; a forma, a mém a művészt, vagy a művész az általa alkotott formát.   Köszönöm szépen.   [Muladi Brigitta]    

Fiktív Sárkányfogak [Modulált Gömb]
Fiktív Sárkányfogak [Modulált Gömb]
Fiktív Sárkányfogak [Modulált Gömb]
Fiktív Sárkányfogak [Modulált Gömb]